Van egy amerikai barátom, Tom Big Al Schreiternek hívják (ő az a tarfejű úr nejem mellett) nemrég Magyarországon járt, ő évente egyszer egy olyan körutazáson vesz részt, ahol az utasok egyetlen dolga az, hogy jól érezzék magukat, tudja ezek olyan óceánjáró hajók, melyek minden luxussal fel vannak szerelve. Úgy néznek ki, mint egy fehér cukormázból készült játékhajó, mely a kék óceánon úszik. Csak mikor közelebb jön, látni, hogy valójában óriásiak a méretek. Olyan 20-21 emeletes ház magasságúak.
Nos, hát egy alkalommal Tom felment a 21-ik emeletre, ui. ott található az éjjel – nappal nyitva tartó büfé, nem mintha máshol nem lenne a hajón ilyen, de innen nyílt a legszebb a kilátás a Tahiti szigetvilágra ahol akkor épp hajóztak.
Ahogy ott válogatott a finomságok között megakadt a szeme egy idősebb úron aki a tájban gyönyörködött. Azonnal felébredt benne az „ismerkedj meg vele hátha még jól jön az ismeretség” ösztön és megszólította.
- Látom Önnek is tetszik a kilátás, először van ilyen körutazáson?
- Nézze fiatalember - hangzott a válasz 93 éves vagyok és már hosszú évek óta nyugdíjas, évente kétszer veszek részt ilyen utakon.
- Hát akkor jó magas nyugdíja lehet, mivel foglalkozott azelőtt? – kérdezte Tom.
- Tudja, én 1939-ben költöztem Kaliforniába és egy barátommal bankot alapítottunk. Ahogy Kalifornia szépen gyarapodott, a mi bankunk is gyarapodott. Végül azután mikor ráuntunk, eladtuk. Mondanom sem kell nagyon tisztességes összeget kaptunk érte, és azóta is abból élek.
Látszott, hogy ez az úr most olyan életet él, melyet kedvel, és amelyben jól érzi magát. Tom továbbra is a büféasztallal volt elfoglalva, ő pedig a tájban gyönyörködött. Hirtelen hozzá fordult és a következőket mondta:
- Fiatalember, hadd adjak át Önnek egy gondolatot, mely megváltoztatta az életemet: „Egy jó döntés egy élet munkáját helyettesítheti”.
Megismétlem:
„Egy jó döntés egy élet munkáját helyettesítheti”
